RÓLUNK

Cégünk küldetése, hogy ügyfeleinket hozzásegítsük a hosszútávon és fenntarthatóan sikeres működésük eléréséhez a szervezeti stratégia megalkotásától kezdve annak megvalósításában való részvételig.

A mai gyorsan változó világban a szervezeteknek több területet átfogó megoldásokra van szüksége, hogy sikeresen tudjanak működni és elérjék a kitűzött céljaikat. Ezért, ügyfeleink igényeinek maradéktalan kiszolgálása érdekében, az Eurovéd cégcsoportban rejlő szinergiáknak köszönhetően komplex és magas színvonalú megoldásokkal  tudunk megrendelőink rendelkezésére állni.

Szolgáltatásainkat úgy alakítottuk ki, hogy az adott projekt teljes folyamatát átfogják. Azzal, hogy részt veszünk a megrendelőink stratégiájának áttekintésétől/elkészítésétől a megvalósításon át a meglévő folyamataik racionalizálásáig, felelősséget vállalunk ügyfeleink sikeréért.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a különböző szektorokból származó —vállalati, kormányzati és önkormányzati – megrendelőink igényeinek megfelelő, személyre szabott szolgáltatásokat nyújtsunk.

A Cégcsoport széleskörű tevékenységi területének és szakembereink évtizedes tapasztalatának köszönhetően a szervezetek működését érintő fontosabb területeken sikerrel tudunk ügyfeleink rendelkezésére állni. Jelenleg 15 országban rendelkezünk partnerekkel, így igény esetén ügyfeleink külföldi terjeszkedését is hatékonyan tudjuk támogatni.

Bízunk benne, hogy hamarosan Önt is segíthetjük, hogy szervezet elérje a fenntarthatóan sikeres működést!

 

SZOLGÁLTATÁSOK

VÁLLALATI TANÁCSADÁS

Vállalati szolgáltatásainkkal az üzleti feladatok szelés körében állunk ügyeleink rendelkezésére az átfogó üzleti feladatoktól az iparág-specifikus megoldások kidolgozásáig.

KÖZSZOLGÁLATI TANÁCSADÁS

Szakértőink évtizedes tapasztalattal rendelkeznek kormányzati, önkormányzati szervek, egészségügyi és oktatási intézmények stratégiai terveinek kialakításában, projektjei megvalósításának támogatásában és folyamataik racionalizálásában.

SZERVEZETFEJLESZTÉS

Ügyfeleink részére komplex szervezetfejlesztő szolgáltatásainkkal állunk rendelkezésükre. Tréningjelinket kiscsoportos munkában végezük, melynek központi eleme a tanácsadó és a résztvevők közötti együttműködésre alapul

EXPORTPIACI TANÁCSADÁS

Nemzetközi piacokra specializálódott tanácsadóink vállalati és a kormányzati ügyfeleinek segíti kidolgozni külpiaci stratégiájukat, előkészíti és megvalósítja projektjeiket, üzemelteti a létesítményeket, hogy központi tevékenységükre tudjanak fókuszálni.

EUROVÉD MED

Szakképzett munkatársaink legmagasabb színvonalú és alapos foglalkozás-egészségügyi ellátást biztosítsanak munkavállalói részére.

IT tanácsadás

IT tanácsadóink segítenek, hogy cége kihasználhassa a legújabb informatikai technológiákból származó lehetőségeket legyen szó üzemeltetésről, új rendszer bevezetéséről vagy kibervédelemről.

Részletes szolgáltatási katalógusért keresse kollégáinkat!

KAPCSOLAT

Központi iroda: 2060 Bicske, Kossuth tér 13.

Email: info@eurovedconsulting.hu

Telefon: +36 22 565 431

© 2020 Eurovéd Consulting Kft. Minden jog fenntartva.